2009. ápr. 22. 8:17 - írta karosultak
<<<<< Ő lenne az, kattints rá! :)

 

Nemrég a 100. tag regisztrált az oldalon, a károsultak oldalán pedig már több, mint ezren vagyunk.
Ennek az oldalnak is megtaláltam a maga szerepét, mégpedig itt fogjuk szervezni az un "banklassító programot" vagy "bank teszt programot" vagy "preciziós sztrájkot", ahogy tetszik.
Inditottam Bagdi Bella videója nyomán egy körkérdést, "Milyen közösséget szeretnénk", a válaszokat a kommentek közé irjad, ha vannak.

Holnap reggel fent lesz az oldalon is, de a www.vimeo.com/telkes cimen* máris megtalálod Dr Tóth Balázs a KÖSZ 3. találkozóján, április 4-én tartott előadását videón, 4 részre bontva, egy kis "figyelmességi versennyel" fűszerezve. Ez utóbbi azt a célt (is) szolgálja, hogy kiválasztódjon az a 20 ember, aki megfelelő felkészülés után részt venne ebben a bizonyos "preciziós sztrájk" programban, amelynek lényege, hogy szó szerint betartjuk azt, amit a bankok és a pénzügyei felügyelet az ügyfelektől kér.

Együtt átolvassuk és értelmezzük az adott befektetési formához tartozó minden szerződést, a hivatkozott jogszabályi helyeknek az ügyintézővel együtt történő elolvasásával és értelmezésével együtt. Dokumentáljuk, hogy mi történik, a tapasztalatokat az interneten (és a médiában) közreadjuk.

Akinek van kedve, kérem szánjon egy kis időt a tájékozódásra, mert ez lesz a KÖSZ első komoly megmérettetése, a project_001. :)

De egyelőre csak...

Kellemes Húsvéti ünnepeket!
Jóska
Dr Telkes József
a KÖSZ elnöke

*Érdemes regisztrálni, mert lesznek zárt, "bizalmas" videók, amelyeket csak a vimeo.com rendszerben regisztrált és a KÖSZ csoportjához csatlakozott tagok láthatnak.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 8. 15:00 - írta karosultak

Ingatag alapok - egy kötet, hogy milliókat spórolhasson

 

Elgondolkozott már azon, hogy mibe érdemes fektetnie megtakarításait? Úgy gondolja, hogy kellően tájékozott a pénzintézetek által kínált konstrukciókkal kapcsolatban? 

Még ha mindkét kérdésre igennel válaszolt is, akkor sem szabadna elszalasztania az Ingatag alapok című - a nyíltvégű ingatlanalapokról szóló - riportkötetet. A könyvet ugyanis pontosan olyan emberek írták, akik Önhöz hasonlóan határozottan feleltek az előbbi kérdésekre, és meg voltak győződve arról, hogy átgondoltan, helyesen cselekszenek! 

A kötet azzal a 100 ezer magyar kisbefektetővel foglalkozik, akik mintegy 433 milliárd forint értékben helyezték el megtakarításaikat nyílt végű ingatlanalapokban. Ők azok, akik most futhatnak a pénzük után, mert hatósági és parlamenti határozatok sorának köszönhetően tétlenül voltak kénytelenek nézni, ahogy befektetésük elértéktelenedik.

Az olvasmányos riportkötetből kiderül, hogy az alapkezelő pénzintézetek milyen körültekintően bástyázták körbe magukat például százötven oldalas Általános Szerződési Feltételek összeállításával, vagy milyen az, amikor egyik napról a másikra az egyoldalú szerződésmódosításaikkal tönkreteszik egy kisbefektető életét. Szemléletesen mutatjuk be, hogy a politikusok és a hatóságok hogyan váltak a pénzintézetek játékszerévé és milyen az, amikor a milliós megtakarítással rendelkező kisbefektető végső elkeseredésében hitelfelvételre kényszerül.

Ha megtakarításait biztonságságban szeretné tudni, ha felkészülten szeretne tárgyalni a pénzintézetek képviselőivel, akkor olvassa el az Ingatag alapok című kötetet! Megéri!

Ha Ön valamely média munkatársa, és érdeklődik a NetSzemle.hu fogyasztóvédelmi hirei iránt, iratkozzon fel a KÖSZ sajtó hírlevelére!

Köszönet a segitségért! from Jozsef Telkes on Vimeo.

A könyv 2000 Ft-ért itt megvásárolható.

A könyv sajtó bemutatója 2009 április 16-án, 10,00 órakor lesz az Aranytiz Művelődési Központban, Budapest, V., Arany János utca 10., Holbein terem.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 18. 15:29 - írta karosultak

Költözik a blog, ezentúl

ezen a címen

éred el a KÖSZ híreit!

................................................................

Akik nem jönnek velem, azoknak köszönöm szépen az eddigi figyelmüket és különösen a sok értékes hozzászólást, amelykből néhányat a könyvben is idéztem.

- Dr. Telkes József, a NetSzemle.hu főszerkesztője.

Vagy online a RádióQ honlapján.

A műsor blogja. Nonstop online Válságrádió.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 13. 6:00 - írta karosultak

Bár egyszer már elhajtottak, most az egyesület megalakítása után ismételten megpróbálom rávenni a Fogyasztóvédelmet, hogy foglaljon állást az ingatlanapos üggyel kapcsolatban.

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 12. 6:02 - írta karosultak

az Országgyűlés Pénzügyi-, Költségvetési- és Számvevőszéki Bizottságának

2009. március 11-i ülése 1. napirendi pontjához

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 11. 19:51 - írta karosultak

Kattints ide, a cikkekhez jutsz!

Kiemelt:

Durva zsarolással vádolnak egy magyar nagybankot

A Macrogamma jegyzőkönyvben idézett ügyvezető igazgatója, Szeles Nóra március második hetében külföldön tartózkodik, cége egy mondatos közleményben reagált állítólagos mondataira : „a Macrogamma az idézett dokumentum tartalmát vitatja”.

Te mit kérdeznél Szeles Nórától, ha tehetnéd?


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 9. 18:48 - írta karosultak

96 órával ezelőtt ment ki a sajtónak a 4. sz. közlemény, amely macrogammás ügyben az ismeretlen tettes ellen tett feljelentésről szól, "hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés alapos gyanúja" miatt.

Az ügyben eddig ezek a cikkek jelentek meg:

1.
- Banki nyomásra zárolták az ingatlanalapokat? (Privátbankár, 2009.03.06 07:12)
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége (KÖSZ), mert álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az e...
2.
- Megzsarolták a PSZÁF-ot? (Euroastra, 2009.03.06 06:40)
Függetlenség?Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége kezdeményezője, Dr. Telkes József, miután olyan információ jutott tudomására, hogy a Pénzügyi S...
3.
- Miért függesztették fel az ingatlanalapokat? Súlyos állításo... (Stop.hu, 2009.03.06 02:40)
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége (KÖSZ), mert álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az e...
4.
- Az ingatlanalapok felfüggesztése miatt tettek feljelentést (MTV - Híradó, 2009.03.05 22:51)
A Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége szerint a PSZÁF egy pénzintézet határozott nyomására döntött tavaly
5.
- Feljelentés az ingatlanalapok felfüggesztése miatt (Magyar Rádió, 2009.03.05 21:53)
Feljelentést tett az ingatlanalapok tavalyi felfüggesztése miatt a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége. Álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ...
 
6.
- Feljelentés az ingatlanalapok tavalyi felfüggesztése miatt (Napi - gazdaság, 2009.03.05 20:17)
A Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége szerint a felügyelet egy pénzintézet határozott nyomására döntött.
7.
- Feljelentés az ingatlanalapok tavalyi felfüggesztése miatt (Napi, 2009.03.05 20:14)
A Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége szerint a felügyelet egy pénzintézet határozott nyomására döntött.
8.
- Feljelentés az ingatlanalapok tavalyi felfüggesztése miatt (ProfitLine, 2009.03.05 20:13)
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége (KÖSZ), mert álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az e...
9.
- &# 8222;Befagyasztott” ingatlanalapok: mi lesz a befekt... (Hír TV, 2009.03.05 20:08)
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége, gyanújuk szerint ugyanis a PSZÁF az egyik nagybank nyomására függesztette fel tíz napra még tavaly november...
10.
- Följelentés az ingatlanalapok felfüggesztése miatt (FN - válogatás, 2009.03.05 19:34)
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége (KÖSZ), mert álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az e...
 
11.
- A banki lobbi miatt zárolták az ingatlanalapokat? (VG, 2009.03.05 19:20)
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége (KÖSZ), mert álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az e...
12.
- Banki nyomásra intézkedett a PSZÁF? (Hírszerző, 2009.03.05 19:12)
A felügyelet perrel fenyegeti a súlyos állítás miatt a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetségét. A KÖSZ szerint a PSZÁF nyomásra cselekedett, amikor felfüggesztette az ingatlanalapokat.
 
Érdemes megnézni, kettő kivételével mindenütt szinte szóról szóra ugyanazt a szöveget találjuk. "Egyedi választ" az ingatlanmagazin.com adott (fel is hivtak) valamint az Euroastra, a többinek elég volt a Binder Istvántól kapott konzerv. Senki sem hívott fel az ügyben eddig, kivéve ma a Zoom munkatársát, és emailen sem keresett meg senki semmiféle kérdéssel vagy választ kérve a PSZÁF szóvivő fenyegétésére és a MAcrogamma reakciójára.
 
Itt tartunk e bejegyzés pillanatában...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 7. 14:50 - írta karosultak

Kattints a képre, akkor eredeti méretben jelenik meg! Köszönjük a kistarcsai önkormányzatnak, hogy a jegyzőkönyv hiteles másolatát a KÖSZ! rendelkezésére bocsájtották!

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 3. 4:17 - írta karosultak

21,00-22,00 Ingatlanalapok Hajdú Miklós, Vári József

22,00-23,00 Van-e alternatívája a jelenlegi bankrendszernek - Noba.hu Mireider Márk, Vári József

23,00-24,00 Zenés beszélgetés Domján Gábor agykontroll oktatóval Maya, Domján Gábor

A 4 részes sorozat befejező műsora.

Folytatás: www.valsagradio.hu

A műsor blogja - Gyorsoldala.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 3. 1:22 - írta karosultak

A könyv zárásakor kapta kézhez egyik társunk a Budapesti Békéltető Testület ajánlását, ebből idézek:

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 28. 21:58 - írta karosultak

Hornyák Balázs, a Népszabadság munkatársa:

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 27. 0:07 - írta karosultak

A Fidesz elkezdett egy munkát, és szeretnénk eljutni arra a pontra, hogy konkrét javaslatok is elkészüljenek azzal kapcsolatban, "hogyan lehet kezelni az ingatlanalapok ma befagyott rendszerét" - mondta Varga Mihály.

A "befagyott" ingatlanalapokban több százezer ember pénze van, amihez csak három hónapos határidővel tudnak hozzájutni - mondta Varga Mihály.

Tájékoztatása szerint a bizottság ülésére meghívják a Pénzügyminisztérium, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ), valamint a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége képviselőit.
Az MTI hír a FIDESZ honlapján.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 26. 20:34 - írta karosultak
Találós kérdés. Ha van válaszod, írd a kommentek közé!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 24. 18:00 - írta karosultak

LAPZÁRTA!


Szerda este a műsor után lezárom a könyv kéziratát, igy most itt az utolsó alkalom, hogy bárki bármit javasoljon a könyvvel kapcsolatban. Fontos tudni, hogy a rövid (kb. 80 oldalas) kis méretű könyv elsősorban mozgalom-szervezési eszköz, főként azoknak a tájékoztatására szolgál, akik nem használják az internetet.
Részletek a blogon, a szerdai rádió műsor terveivel együtt, amelynek vendége lesz többek között az az ügyvéd, aki beperelte a bankokat. jó jel, hogy a titkárnőmnek (Maya) már a telefonban azt mondta, hogy fogjunk össze!
Ha érintett vagy, szerintem ezt az estét ne hagyd ki!


http://erdekvedelem.nolblog.hu

Fórum: Ingatlanalapok károsultjai ide!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »